Sárffy Ferenc levelének sziléziai szöveghagyománya

Utolsó frissítés: 2026. november

A II. Lajos holttestének megtalálásáról szóló 1526. október 19-i jelentés negyedik szövegtanúja

Összefoglaló

Sárffy Ferenc 1526. október 19-i jelentésének, amely II. Lajos holttestének megtalálásáról szól, a századokig használt, Pray-féle szövege nem késői torzítás, hanem egy önálló, sziléziai szöveghagyomány. Ez a hagyomány a levél javítatlan, teljesebb állapotát őrzi. A vizsgálat alapja a lipcsei egyetemi könyvtár Ms 0107 jelzetű kézirata (Friedrich Holstein Bunzlaui krónikájának 18. századi másolata), amelyet a magyar kutatás eddig nem vetett össze a többi szövegtanúval.

Fő eredmények:

1. A levélnek két szöveghagyománya van. A varsói másolat (Brodarics példánya Szydłowiecki számára) stílusban átdolgozott és egy olvasási hibával terhelt. A sziléziai ág (Lipcse, Sommersberg 1730, Pray 1770) a másoló javításai előtti szöveget adja.
2. Az „aranypénz nagyságú seb” olvasási hiba. A varsói másoló a aciei acus (tűhegy) kifejezést auri aureis-nek olvasta, majd a mondatot átírta. Az eredeti szöveg szerint a királyon „a legkisebb seb sem volt, még egy tűhegynyi sem, kivéve egy egészen kicsit az ajkán”.
3. A szerző Sárffy Ferenc, győri kanonok, főesperes és a püspöki vár udvarbírója (lásd: „Ki volt Sárffy Ferenc?”). A lipcsei példány aláírása (Franc. Sariffy Provisor Jaurin.) és Sommersberg bevezetője (Francisci Sarffy, Provisoris Jaurinensis) egymástól függetlenül, a helyes tisztséggel nevezi meg.
4. A levél kelte péntek, 1526. október 19. (feria VI. post Lucae Evangelistae).
5. A sír helyét jelölő sub quodam portu legvalószínűbben „egy rév, átkelőhely alatt” értendő, ami mindhárom jelenlegi helyszín-olvasattal összeegyeztethető: a Csele alsó szakaszán lévő gázlóval (Orovicz), a jobb parti fokkal (B. Szabó, Varga) és a Duna keskeny ágán való átkeléssel (Pap és társai); lásd a honlap A halál helyszíne oldalát.
6. A levél Győrben kelt, és a visszautat is elbeszéli, ezért az expedíció legkésőbb október 8-a körül indulhatott, a holttestet legkésőbb október 12–13-án találhatták meg; a szakirodalomban szereplő október 16–18-i megtalálási dátumok nem egyeztethetők a levél tartalmával (lásd az „A keltezés és az expedíció menetrendje” szakaszt).
7. A levél hitelesítő mondata (dicta et relata omnia … verissima) Czettricz korábbi beszámolójának ellenőrzését állítja, nem a holttest azonosságát; a győri szék a levél keltekor üres volt (lásd az „A hitelesítő mondat” szakaszt).

A sziléziai szöveg a Czettricz család birtokában maradt példányra megy vissza. Holstein 1600 körül azt írta, hogy „eredetiben” Sebastian von Zettritznél, a bunzlaui várban található.

Bevezetés

II. Lajos halálának és holttestének egyetlen részletes, korabeli leírása Sárffy Ferenc Brodarics István kancellárnak írt jelentése. Mária királyné 1526 szeptember végén Czettricz Ulrik kamarást, a király halálának egyetlen szemtanúját küldte ki a holttest felkutatására, Sárffy pedig tizenkét lovast adott mellé és személyesen is elkísérte. A jelentés írja le a hely megtalálását, a friss sírt, a jobb lábon és a fogakon látott jegyeket, a holttest állapotát és Székesfehérvárra szállítását.

A levél eredetije nem maradt fenn. A magyar kutatás három szöveget használt:

• Bartoniek Emma fordítását (1926), amely Pray György Annales kiadásából készült. Ez került a Mohács emlékezete és az Örök Mohács köteteibe.
• Kasza Péter kiadásait (2012, 2015), amelyek a varsói másolatra épülnek, a másoló javításainak jelzésével.
• Az Acta Tomiciana VIII. kötetének rövidített másolatát.

A szövegek eltérései vitát váltottak ki. Kasza szerint a varsói másoló javítása után a seb „egy aranypénz nagyságú”, és nem az ajkon van. Botlik Richárd ebből arra következtetett, hogy a Pray-féle szöveg 240 évvel későbbi, torzított változat, és kétségbe vonta, hogy a jelentést egyáltalán Sárffy írta. Farkas Gábor Farkas, Szebelédi Zsolt és Varga Bernadett válasza szerint a két szöveg 90%-ban azonos, és a Bartoniek-fordítás továbbra is használható. Botlik Richárd 2026. október 23-i összefoglalójának állításait a holttest-oldal vitaszakasza veti össze a forrásokkal; a holttest állapotáról a holttest-oldal, a westminsteri levélről a Wolsey-levél oldala szól.

A kérdés: honnan származik a Pray-féle szöveg, és melyik változat áll közelebb Sárffy eredeti leveléhez? A választ egy olyan szövegtanú adja, amelyet eddig senki nem vont be az összevetésbe: a Holstein-krónika lipcsei kézirata. Erre Orovicz Viktor hívta fel a figyelmet 2023-ban, de a benne olvasható latin levélszöveget nem dolgozta fel.

A szövegtanúk

A levélnek öt ismert szövegtanúja van. Két korabeli kézirat (Varsó, Acta Tomiciana) és három sziléziai eredetű tanú (Lipcse, Sommersberg, Pray). A lipcsei kézirat az egyetlen, amely Sárffy aláírását is megőrizte.

A magyar fordítások (Bartoniek 1926, Mohács emlékezete 1979, Örök Mohács 2020) P-ből készültek. Kasza Péter kiadásai V-t közlik.

A lipcsei kézirat és a Holstein-krónika

A lipcsei Ms 0107 Friedrich Holstein bunzlaui lelkész (1546–1607) Bunzlaui krónikájának 18. századi másolata. A könyvtár katalógusa szerint papír, I + 132 + I levél, 19 × 15,5 cm. Digitalizálva: UB Leipzig, 0000055684. A II. Lajosról szóló rész a XVI. fejezet (fol. 51r–54v).

A fejezet két részből áll:

1. Német elbeszélés (fol. 51v–52r) a király haláláról. A király egyetlen szolgájával, a lortzendorfi Ulrich von Zettritzcel menekül, és megkérdezi tőle: „Mein Zettritz, werden wir auch heute davon kommen?” (Zettritzem, megússzuk-e ma ezt?). Egy kis víznél a szolga („mivel könnyű volt”, weil er leicht war) átkel. A szöveg nem mondja ki, mire vonatkozik a „könnyű”, de az összefüggésből (a király „nehéz lova és páncélja”, schweeren gaul und rüstung) valószínűleg a szolga kisebb terhére, kevésbé nehéz páncéljára vagy könnyűlovas felszerelésére utal, amely Czettricz kamarási (Kammerjunker) feladatával inkább összeegyeztethető. A király nehéz lova járhatatlan gázlóra kerül, elakad, a király megsarkantyúzza, a ló a mellső lábait kihúzza az agyagból (Lett), a hátsókat nem tudja, a király túl erősen rántja meg a kantárt, a ló felborul és a sárba nyomja. Zettritz nem tud segíteni, megjegyzi a helyet, jelenti a királynénak.
2. A latin levél (fol. 52v–54v). Holstein azzal vezeti be, hogy a megtalálásról „egy régi, 1526-ban kelt írás” tanúskodik, amely „eredetiben ma is megvan a nemes Sebastian von Zettritznél, a bunzlaui várban” (noch heut in originali zu befinden).

A német elbeszélés nem független forrás. Mozzanatról mozzanatra Joachim Cureus 1571-es Gentis Silesiae Annales című művét követi (a szolga átkel, a gázló, a mellső lábak a parton, a sárba nyomott király, a megjegyzett hely). Saját többlete három elem: a „Mein Zettritz” párbeszéd, Czettricz származási helye (Lortzendorf) és a kantár megrántása. Az utóbbi már 1526-ban egy bécsi Newe Zeyttungban és 1530-ban Oláh Miklósnál is előfordul.

A latin levél viszont önálló szövegtanú. Holstein idején Bunzlau Czettricz Ulrik unokaöccsének, Siegmundnak, majd annak fiának, Sebastiannak a birtoka volt. Ulrik gyermek nélkül halt meg 1543-ban vagy 1544 elején, végrendeletében a Czettricz-rokonokra hagyott. A családtörténet (Hugo von Czettritz und Neuhaus, 1907) szerint Siegmund, fivérének, Konrádnak a fia, még jól ismerte nagybátyát, és többször elmesélte Holsteinnak, amit tőle hallott. Holstein Siegmund gyóntatója volt Bunzlauban. A német elbeszélés saját elemei, köztük a „Mein Zettritz” párbeszéd, tehát ebből a családi hagyományból valók. A birtoklás lánca tehát folyamatos: a levél valószínűleg Czettricz saját példánya volt, amelyet a jelentés kézbesítőjeként magánál tartott.

Szövegösszevetés

A három sziléziai tanú (L, S, P) a varsói másolat (V) minden érdemi javításánál a javítás előtti olvasatot adja. Ahol V másolója áthúzott valamit, ott a sziléziai ág az áthúzott szöveget őrzi. V alapja Kasza Péter 2012-es és 2015-ös kiadása, a javításokat az ő szövegkritikai jegyzetei alapján adom meg.

A. Ahol V javított, és a sziléziai ág a javítás előtti szöveget őrzi

B. A sziléziai ág közös olvasatai V-vel szemben

C. Ahol L eltér S–P-től

C mutatja, hogy L nem Sommersberg nyomtatványának másolata: több helyen jobb szöveget ad (acus), és két helyen V-vel egyezik S–P ellenében (portu/porta, demonstravit). L és S tehát egymástól függetlenül származnak egy közös sziléziai példányból. A T (Acta Tomiciana) rövidített szövegéből hiányzik a térdelés és a csók, és Effodimus caput primum áll benne. A seb méreténél V javított olvasatát követi (aranypénz, hely nélkül), tehát V-vel egy ágba tartozik.

A holttest állapota: „romlatlan”?

Sárffy szerint a holttest „ennyire épen megmaradt”, és a szó szerinti olvasat a vita mindkét oldala szerint lehetetlen. A kérdés az, hogy ez a leírás szépítés vagy toposz-e, vagy másik testre utal. Az orvosi, a szöveg- és a forrásalapú érvek: II. Lajos holtteste, A holttest állapota.

A seb: tűhegy vagy aranypénz?

A varsói másoló a aciei acus („tűhegy”) kifejezést nem tudta elolvasni, auri aureis-t írt helyette, majd a mondatot átfogalmazta. Az eredeti szöveg szerint a holttesten „a legkisebb seb sem volt, még egy tűhegynyi sem, kivéve egy egészen kicsit az ajkán”.

A varsói kéziratban Kasza Péter jegyzete szerint ez történt:

1. A másoló leírta: …in quantitate auri aureis, praeter exiguum in labiis. His igitur summa cum reverentia peractis, regium corpus in linthe[amen]…
2. Áthúzta a auri aureis, praeter exiguum in labiis szavakat, és fölé írta: unius aurei.
3. Törölte a His igitur… mondatot, és a margón újrakezdte: Postea corpus regium in linteamen…

Az első leírás szórendje és folytatása betűre követi a sziléziai szöveget, egyetlen eltéréssel: aciei acus helyett auri aureis. A két kifejezés humanista kurzív írásban könnyen összetéveszthető, különösen rövidítve (ac- és au-, -cus és -reis). A másoló tehát egy értelmetlennek tűnő mondatot kapott („aranyaranyok mennyiségében”), amelyet érthetővé tett: „egy aranynyi”. Az ajkat, amely az újrafogalmazott mondatba már nem illett, kihagyta.

Következmények:

• A „tűhegynyi sem, csak egy kicsi az ajkán” olvasat 1526-ban is a szövegben volt, hiszen a varsói másoló mintájában is benne volt. Nem Pray vagy Bartoniek késői torzítása.
• Az „aranypénz nagyságú seb” nem forrásadat. Botlik és mtársai orvosi érvelése (érem nagyságú seb nem lehet az ajkon) így tárgytalan, mert a szöveg nem állít aranypénz nagyságú sebet az ajkon.
• Sommersberg acris olvasata („éles”) sajtóhiba vagy szedési hiba az acus helyett. Pray átvette, Bartoniek értelemszerűen „tűszúrásnyi”-nak fordította. A lipcsei kézirat a helyes acus alakot adja.
• Kasza 2012-es főszövege a 34. sorban a két olvasatot egymás után hozza (unius aurei in quantitate aciei acris, praeterquam exiguum in labiis). Ez szerkesztési hiba, amelyet Botlik jogosan kifogásolt. A 2015-ös közlésben már csak unius aurei áll.

Botlik 2026-os összefoglalója (14–15., 21. o.) a varsói másolat javított változatából („kihúzott szöveg fölé írt változat”) arra következtet, hogy a holttesten „egy aranypénz nagyságú, tompa tárgy okozta ütés nyoma” látszott, a Bartoniek–Pray-féle „tűszúrásnyi seb az ajkon” pedig 240 évvel későbbi torzítás. Botlik helyesen látja, hogy a Nekünk kötet 197. oldalán, a 138. jegyzetben Kasza megfigyelése összemosta a két szövegváltozatot. A lipcsei kézirat és a Sommersberg-ág egyezése azonban az acus-olvasatot igazolja, így a 2026-os következtetés a varsói másoló javított, nem pedig az eredeti szövegre épül.

A sír helye: sub quodam portu

A friss sírdomb „egy rév, átkelőhely alatt” volt, nem „egy kikötő közelében”. A három szövegváltozat különbözően adja a helyet:

A portus szó a klasszikus latinban kikötőt jelent. A középkori magyarországi latinban azonban rendszeresen révet, folyón vagy patakon átvezető átkelőhelyet jelöl (a révvámok latin neve tributum portus). A Csele-patak torkolatánál kikötő nem volt, átkelőhely viszont igen.

A három olvasat közül V és L egyaránt a portus szóra épül. Sommersberg évkönyvírója vagy szerkesztője az érthetetlennek tűnő „kikötőt” valószínűleg a szövegkörnyezet alapján „mocsarakra” javította. L porta alakja a 18. századi másoló eltévesztése portu helyett, az eodem pedig téves kiolvasás lehet a quodam helyén.

A rév értelmezés egybevág a halál módjáról szóló forrásokkal (Camerarius 1541, Cureus 1571, Holstein: gázló, Furth) és a helyszínről készült újabb rekonstrukciókkal. Orovicz Viktor a Csele-patak alsó, Duna-víztől elöntött szakaszán, az egykori Alsó-malom melletti gázlónál keresi a halál helyét; B. Szabó János a Csele melletti jobb parti ártér egy „fokában”. Lubenau 1587-ben szintén „egy malom mellett” mutatott helyről ír.

Sok test, egy sír: ki temette el a királyt?

Sárffy levele szerint a ló teteme mellett Trepka holtteste és „sok emberi test” feküdt; a keresők ezeket sokáig forgatták, a király testét közöttük nem találták. „Nem messze egy rév alatt” friss sírt láttak, és mintegy isteni sugallatra felismerték, hogy ez a király eltemetett teste. A levél nem mondja ki, hogy a többi holttest temetetlen volt; ez a megforgatásukból és abból következik, hogy a király testét a sírból kellett kiásni.

• Mit rögzít a levél. A sírhant friss volt (sepulturam novam); a testet Czettricz a körmével kezdte kaparni, a többiek követték; a felismerés a jobb lábon és a fogakon lévő jegyeken alapult. A temetés időpontjáról és a temetőkről a levél nem szól.
• Mit rögzít Boemo. A király „abban a vízben” volt, a levett fegyverzet a teste mellett, a kis gyűrű az ujján (Sanudo-lap). Sírról nem beszél.
• Ki temethette el? A szakirodalom a környékbeli jobbágyokat feltételezi, a temetést szeptemberre teszi (Prokopp 1967, Farkas 2001, Pap et al. 2020); Szebelédi 2015 szerint a testet akár a csata utáni közös temetéskor is eltemethették (Kanizsai Dorottya parasztjai). Az egyetlen okleveles adat, a Báthori-oklevél, a jobbágyok kezén lévő öltözéket és pecsétgyűrűt említi, temetést nem (Gyűrűk-lap).

A szelekció. Hogy egyetlen holttestet temettek el, az a forrásokból következő tény; az ok nem ismert. A szövegtanúk alapján két magyarázat esik szóba, és a források egyiket sem mondják ki. (1) A holttestet valamilyen rangjelző alapján kiemelték és eltemették; rangjelző lehetett a lószerszám, a fegyverzet, a ruházat vagy a gyűrű. (2) Kifosztás után temették el; ezt a gyűrű és a fegyverzet megmaradása nem támasztja alá (lásd: Gyűrűk-lap, Kifosztás történt-e?). A sír helye, a rév alatt, olyan hely, ahol emberek jártak, a mocsár belsejében viszont nem; ez a megfontolás szándékos temetést feltételez (lásd: Sír vagy sárba nyomás?).

Mit nem dönt el. A szelekció rangos halottat jelez, de nem azt, hogy a király volt: az azonosítás Czettricz felismerésén (a lábon és a fogakon lévő jegyek) múlik, amelyet a kutatók egy része vitat (Botlik–Nemes–Tolvaj 2016). Az sem tudható, hogy a testet kiemelők és a pecsétgyűrűt, valamint az öltözéket elvivők ugyanazok voltak-e.

Sír vagy sárba nyomás?

A király testének elhelyezéséről a korai források különböző kifejezéseket használnak:

A négy megfogalmazás ugyanarra a sebtében végzett elföldelésre is vonatkozhat. A sepultura a latinban sírhelyet és eltemetést egyaránt jelent, szertartásos temetést nem feltételez; a körömmel kaparás laza, puha takarásra utal. A nedves, agyagos közeg a test jó állapotát is magyarázza (Farkas, lásd: A holttest). A levél nem nevezi meg, ki, mikor és hogyan fedte be a testet. Nem mondja azt sem, hogy a király teste temetetlenül vagy sárba nyomva feküdt; a szövegben ilyen kerülés nem mutatható ki, a hallgatás esetleges indoka (tapintat a címzett kancellár iránt) pedig nem igazolható.

• Forráskritika. A halászok és a „fok” mondata ugyanabból az egyetlen, késői forrásból való. Ha ez az ok a fok-olvasat megbízhatóságának vitatására, a halászokra is érvényes.
• Helyszín. Ha a testet a megtalálás helyén fedték be sárral, a „sír” a halál helyével esik egybe, és a portus a halálhely jelölője; a fenti „szelekció”-érv (a sír az emberek járta átkelő alatt van) szándékos temetést feltételez.
• Halászok. Halászati vizet jeleznek (fok, halastó, Duna-ág). Ez a B olvasatot és Pap és társai engedényét (100. o.) erősíti; az A olvasatot nem zárja ki, ha a Csele árvizes alsó völgyében is folyt halászat. Lásd: A halál helyszíne.
• Nyitott. Szapolyai „kiszáradt örvénye” és a danóci Örvény-mocsár (Kanász 2021) névrokon; kapcsolatuk nem igazolt.

Szerző, aláírás, keltezés

A levél szerzője Sárffy Ferenc győri udvarbíró (életéről: „Ki volt Sárffy Ferenc?”), kelte 1526. október 19., péntek. Ezt két, egymástól független sziléziai tanú igazolja.

A lipcsei aláírás. A levél végén: Humillimus servitor et C[…] Franc[iscus] Sariffy Provisor Jaurin[ensis], alatta a másoló megjegyzése: Hoc Broderico Cancellario scriptum erat (Ezt Brodarics kancellárnak írták).

Sommersberg bevezetője (1730). Az évkönyvíró a levelet így vezeti be: Extant ea de Re Francisci Sarffy, Provisoris Jaurinensis, Litterae ad Stephanum Brodericum: Episcopum Vaciensem, Hungariae Cancellarium, quas quod alibi non legantur, huc adscribere visum fuit (Fennmaradt erről Sárffy Ferenc győri udvarbíró Brodarics Istvánnak, a magyar kancellárnak írt levele, amelyet, mivel máshol nem olvasható, ide másoltunk).

Mit jelent ez a szerzőség vitájában? Botlik Richárd kétségbe vonta Sárffy szerzőségét, mert a varsói másolat aláíratlan, a lengyel másolat fejléce pedig Praefectus arcis Jauriensis, ami nem Sárffy tisztsége. A sziléziai ág két tanúja Sárffy tényleges címét adja: provisor, vagyis a győri püspök udvarbírája (vesd össze: provisorem curiae castri sui Jauriensis az 1528. március 6-i nádori parancsban: Závodszky 1922, 3–4. o., 6. sz.; Botlik: Egy könyv ürügyén, 17–18. jegyzet). A „prefektus” cím a lengyel másoló és Pray fogalmazása, nem a levélé. Az aláírás C[…] rövidítése a családtörténet (1911) nyomtatott közlése szerint Capellanus (Sárffy győri kanonok is volt).

A Telekessy-feltevés. Botlik Richárd több tanulmányában (2002, 2017, 2022) kétségbe vonta, hogy a jelentést Sárffy írta. Szerinte a szerző a győri vár tényleges várnagya, Telekessy Imre is lehetett, aki Paksy Balázs győri püspök lovasságában harcolt Mohácsnál, megmenekült, és később is Győrben szolgált lovassági parancsnokként. Érve az, hogy a varsói másolat aláíratlan, és „prefektust” ír, ami nem Sárffy tisztsége; ezért a varsói kéziratot vette alapul. Az érv a varsói és a lengyel tanúra épül. A lipcsei másolat aláírása és Sommersberg bevezetője ezt megváltoztatja: két, egymástól független tanú nevezi meg Sárffyt, a vizsgált szövegtanúk egyike sem említi Telekessy Imrét.

A „váci püspök” tévedés, amelyet Botlik Sommersberg pontatlanságának példájaként hoz, az évkönyvíró bevezető mondatában van (Brodarics 1537-től volt váci püspök), nem a levél szövegében.

A keltezés. V: feria sexta post festum Sancti Lucae Evangelistae 1526; S és P: feria VI. post Lucae Evangelistae. A lipcsei átírásban a szám 5-nek vagy 6-nak olvasható, a többi tanú alapján 6. Lukács ünnepe (október 18.) 1526-ban csütörtökre esett, a feria sexta így péntek, október 19. Ez egyezik Botlik 2002-es javításával, amely Bartoniek téves december 14-i dátumát helyesbítette.

A téves cím és a téves dátum a magyar közlésekben. A levél magyar fordítása Bartoniek Emma 1926-os, Pray Annales-kiadásán alapuló szövegéből terjedt el. A Mohács emlékezete (Katona Tamás – Kiss Károly szerk., Európa, 1979) ezt a fordítást „Sárffy Ferenc győri várparancsnok jelentése II. Lajos holtteste megtalálásáról Brodarics István kancellárnak s szerémi püspöknek” címmel és 1526. december 14-i keltezéssel adja. Mindkét adat hibás. A december 14-i dátum ellentmond a levél „napokban” (his diebus) kezdetű szövegének; a kéziratok feria sexta post Lucae keltezése október 19-t ad. Botlik Richárd a dátumot 2002-ben helyesbítette, tanulmánya címében is: 1526. október 19. A „győri várparancsnok” megjelölés viszont a tanulmány címében és az Örök Mohács (2020) címében is megmaradt, noha az Örök Mohács jegyzete Sárffyt helyesen a győri püspök udvarbírájaként azonosítja. A levél aláírása (Provisor Jaurin.) és Sommersberg bevezetője szerint Sárffy Ferenc Paksy Balázs győri püspök provisora, udvarbírója volt; a „prefektus” a lengyel másoló és Pray megfogalmazása (lásd fent), a „várparancsnok” ennek a megfelelője. Aki a levelet a Mohács emlékezete fordításából idézi, ezért a címet és a keltezést is a kéziratokhoz kell igazítania.

Ki volt Sárffy Ferenc?

Röviden. Sárffy Ferenc (Sarffew-i, azaz sárfői Ferenc mester) világi pap és hiteleshelyi káptalani ember volt: az 1500-as évek elején vasvári, 1510-től győri kanonok és rábaközi főesperes (Bedy szerint 1542-ig). 1526-ban Paksy Balázs győri püspök „saját győri vára udvarának” gondnoka volt (provisor curiae castri sui Jauriensis). Ő írta a II. Lajos holttestének megtalálásáról szóló, 1526. október 19-i jelentést Brodarics kancellárnak. Személyére az alábbi források adnak adatot: a vasvári és a győri káptalan oklevelei, a Héderváry-család oklevéltára (Závodszky 1922), Bedy Vince győri káptalantörténete (1938) és a levél szöveghagyománya.

Hiteleshelyi ember. A káptalanok a középkori Magyarországon hiteleshelyek voltak: a birtokba iktatásnál, a határjárásnál, a tanúvallomások felvételénél és más helyszíni ügyeknél a káptalan kiküldött kanonokja (homo, hiteles ember) a helyszínen látottakról és hallottakról írásban jelentett, a jelentés hitelét pedig a káptalan tekintélye biztosította. Sárffy ebben a szerepben szerepel az 1500. szeptember 26-i és az 1506. március 5-i vasvári káptalani oklevélben (DL 101279, DL 101377). Győrben káptalani dékán (1510), a káptalan zsoldosainak intézője és küldöttje volt. Mindez azt mutatja, hogy a helyszíni tanúskodás, a jelentéstétel és a megbízások végrehajtása Sárffy rendes munkájához tartozott. A levél szerint azonban a királyné parancsa csak a tizenkét lovasra szólt; a személyes részvétel Sárffy saját elhatározása volt („hűségem követelménye szerint nem akartam őfelségének csupán házam népe és szolgáim révén szolgálni, hanem személyesen indultam el”). Tanúskodásra vagy hitelesítésre tehát nem rendelték ki, és a levél nem mondja, hogy hiteleshelyi gyakorlata miatt vállalta volna a feladatot. Hogy ez a gyakorlat szerepet játszott-e abban, hogy személyesen elment és írásban jelentett, a forrásokból nem dönthető el.

Név és család. A családnév a korabeli oklevelekben Sarffy; a Sarffew-i (sárfői) jelző a származási helyet jelöli. A vasvári káptalan 1506-ban „Magistrum Franciscum Sarffy de Sarffew” alakban nevezi (DL 101377). Az 1528-as nádori parancs Saarffy, a lipcsei aláírás Sariffy, Sommersberg Sarffy, Pray Sarfius, Bedy Sárfy. Ugyanez a „Sarffew-i Sarffy” alak jelöli a család vas megyei tagjait: Gáspárt (1506, DL 101377 átirata), Gergelyt (1520 előtt elhunyt végrendelkező) és fiát, Zsigmondot, Pétert (1520, DL 47346), Imrét feleségével és gyermekeivel (1522, Kerekbödögáz, DL 47482). Az 1526. július 3-i vasvári káptalani oklevél Sarffy Myzdo birtokot említ (DL 70120; az OL regeszta szerint Sárfimizdó, Vas megye). Ferenc rokonsági fokát az oklevelek nem adják meg.

A budai utak és II. Lajos. II. Lajos 1506. július 1-jén született, 1508 óta koronázott gyermekkirály volt, és 1516. március 13-tól uralkodott. 1514-ben tehát 7–8 éves volt, 1516-ban 9–10, 1518-ban 12. Sárffy budai útjai (1514, 1516, 1518) káptalani és peres ügyekhez kötődtek. Forrás nem mondja, hogy a királlyal találkozott volna; a személyes ismeretségre ezekből az adatokból nem következtethetünk.

Állás és feladatkör. Sárffy mester, vagyis iskolázott világi (székeskáptalani) kanonok volt. A forrásokban látható feladatai gazdasági, jogi és szervezési jellegűek: hiteles ember a vasvári káptalan nevében, dékán, a káptalan zsoldosainak intézője, megyei küldött, a győri püspök udvarbírója. A vizsgált iratok közül egyik sem nevezi várnagynak, kapitánynak vagy prefektusnak. Az 1528. március 6-i nádori parancs egy mondatban nevezi kanonoknak, főesperesnek és az 1526-os provisor curiae castri sui Jauriensis-nek („honorabilem magistrum Franciscum Saarffy, canonicum et archidiaconum in dicta ecclesia sua Jauriensi pro tunc provisorem curiae castri sui Jauriensis”); Závodszky regesztája „győri várbeli udvarház gondnokának” fordítja. A győri kanonok-főesperes és az 1526-os provisor tehát egy személy. A vasvári (1500, 1506) és a győri kanonok azonosítása a név, a mesteri cím, a kanonoki rang és az időrend egyezésén alapul; egyetlen irat sem nevezi meg mindkét káptalani tisztséget. Bedy szerint a provisor a győri vár őrségének parancsnoki tisztét is gyakorolta; az oklevél ezt nem mondja ki.

Milyen minőségben vett részt az expedícióban?

• Parancsra: a győri püspöki vár gondnoka. Mária királyné Czettricz Ulrik kezébe adott levelében azt parancsolta, hogy Sárffy a tizenkét lovasát (duodecim equites meos) Czettricz mellé adja. Az aláírás is a tisztségét nevezi meg (Provisor Jaurin.), nem a kanonoki vagy főesperesi rangját. A lepedőt és a koporsót Győrből vitték (quod ego ex Jaurino ... duxeram; sepulcro quod ex Jaurino duximus). Bedy a káptalan háborús szerepét összefoglaló részben (1938, 17. o.) „a győri vár udvarbírájaként” nevezi meg Sárffy Ferencet, aki „a mohácsi veszedelem után kis csapat élén” elsőként indult a király felkeresésére; a levél szerint a kezdeményezés a királynétól és Czettricztől indult (lásd alább).
• Önként: a király iránti hűségből. A levél szerint a parancs csak a lovasok küldésére szólt. Sárffy a személyes részvételt maga indokolja: juxta meae fidelitatis exigentiam, nolui Majestati suae medio tantum familiarium et servitorum meorum servitia exhibere, verum in persona mea propria ... profectus sum. A „Majestas” itt a mondat előtt említett király (Majestatis regiae), nem a királyné. Pray is így érti: Sárffy „nemcsak azt tette meg, amit a királyné parancsolt, hanem Czettricz társául is szegődött” (Annales V, 120). Hiteles emberként vagy a káptalan küldötteként nem rendelték ki; a levél semmilyen kirendelést nem említ.
• A helyszínen: társ és tanú. A levél többes szám első személyben írja le az ásást, a mosást és a lepedőbe fektetést (effodimus, abluimus, involvimus). Sárffy a jelentés írója, Czettricz a levél átadója (praesentium exhibitor). A holttest azonosítását a levél Czettricz felismerésére építi, Sárffy ennek tanúja és rögzítője.
• A jelentés címzettje. A levél Brodaricsnak, a kancellárnak szól. A zárómondat a királynét és a kancellárt együtt említi: ad omnia mandata suae Majestatis et vestrae reverendissimae Dominationis, ut debeo, sum paratus („a királyné és az Ön minden parancsára, ahogy illik, készen állok”). A levél nem mondja meg, miért éppen Brodaricsnak ír. Az aláírás első sora (Humillimus servitor et C[…]) a lipcsei kézirat képén nem olvasható ki biztosan; a családtörténet (1911) szerint Capellanus.
• Indíték. A levél a hűséget nevezi meg. A zárómondat (Optassem profecto, ut ... in multo felicioribus rebus servitia impendere potuissem) szolgálati készséget fejez ki; előmenetelre utaló adat nincs: Bedy szerint Sárffy 1542-ig győri kanonok és főesperes maradt, kinevezés vagy jutalom nem ismert.
• Feltevés (nem forrásmegállapítás). Czettricz 1526-ban kamarás (Kammerjunker) volt, a király személyes szolgálatában; katonai parancsnoki tisztséget később, 1541-től visel (Troppau tartományi kapitánya; lásd: Czettricz Ulrich). A lovasok és a szállítmány Sárffy emberei és holmija voltak. Lehetséges tehát, hogy Sárffy a kíséret irányítása, a magyar nyelvű és helyismereti ügyintézés végett is a menettel tartott. Erre a levél nem utal, és békés útról ír (ubique magna et optatissima pace venimus).

Az expedíció menetrendjét lásd az „A keltezés és az expedíció menetrendje”, a halál helyét a „A halál helyszíne” lapon.

A levél nyelve és a hiteleshelyi jelentés

A káptalani és konventi jelentések (relatio) a kiküldött hiteles ember beszámolóját rögzítik: a megbízás, a kiküldött személy (nostro pro testimonio fide dignum ... duximus destinandum), majd a beszámoló (qui tandem exinde ad nos reversi nobis ... retulerunt eo modo, quomodo ...). Az alábbi összevetés a Héderváry-oklevéltár 2. kötetének 1527–1541 közötti irataira épül (a székesfehérvári keresztesek konventje, a győri és a pozsonyi káptalan jelentései; Závodszky 1922), a levél szövegét Pray közlése adja (Annales V, 121–122).

Eltérések. A levélben nincs nostro pro testimonio fide dignum, vagyis hiteles ember minőségre nem hivatkozik. Nincs eskü- vagy lelkiismeret-formula, nincs pecsétre utaló zárás, és a kiszállás napját sem adja meg. A megszólítás és a zárás magánlevél (Servitiorum meorum humillimorum post commendationem; Domine gratiosissime), nem a káptalani capitulum ... salutem.

Mit jelent ez? A levél szókincse és szerkezete több ponton ugyanazt a készletet használja, mint a káptalani jelentések: a noverit formula, a summa cum reverentia, a feladat peragendum-ként való megjelölése, az engedelmességi fordulat és a helyszíni, felsoroló elbeszélés. Ez összefér azzal, hogy az író kanonokként és hiteles emberként hozzászokott a jelentéstételhez. Ezek a formulák az akkori kancelláriai latinságban általánosak is, ezért a levél nem hiteleshelyi irat, és a szerzőséget az összevetés nem bizonyítja. A His igitur summa cum reverentia peractis mondatot a varsói másoló először leírta, majd áthúzta; a sziléziai szöveghagyomány megőrizte (lásd: Szövegösszevetés, A. tábla). A vasvári káptalan gyakorlata ebben az összevetésben nem szerepel.

Amit az oklevelek nem mondanak meg. Ferenc szülei és rokonsági köre ismeretlen; a vas megyei Sarffy család tagjaival (Gáspár, Gergely, Zsigmond, Péter, Imre) való kapcsolata nincs igazolva. A „Sarffew” pontos helyét a források nem adják meg (a család birtoka az OL regeszta szerint Sárfimizdó, Vas megye). Hogy a vasvári kanonok és a győri kanonok-főesperes egy személy, a névből és az időrendből következik, de egyetlen irat sem mondja ki. Halálának éve ismeretlen: Bedy 1542-ig vezeti a győri kanonokok között.

A hitelesítő mondat: dicta et relata omnia … fuisse verissima

A levél a megbízás leírása után, a beszámoló előtt egyetlen mondatban értékeli Czettricz korábbi állításait: Noverit autem Reverendissima Dominatio Vestra, dicta et relata omnia memorati Czetricz fuisse verissima (Tudja meg főtisztelendő uraságod, hogy mindaz, amit az említett Czettricz mondott és jelentett, a legigazabb volt). A mondat a varsói másolatban és Pray szövegében (Annales V, 121) azonos, a lipcsei szöveg fordítása ugyanezt adja. A tudtul adó noverit formula és a felsőfok a mondatot a levél többi részétől megkülönbözteti: a mondat nem eseményt ír le, hanem egy személy szavahihetőségéről nyilatkozik.

• A mondat tárgya. Nem a holttest, hanem Czettricz addigi beszámolója (dicta et relata: amit mondott és jelentett). A következő mondat Nam („mert”) kötőszóval indul, és az utána következő leírás szolgál indoklásul: a hely megmutatása messziről, a lóhulla a mocsárban, a király fegyverzete, Trepka teste, a friss sír. A levél szerkezete szerint az ellenőrzés tárgya Czettricz állítása volt, a holttest azonosítása ennek következménye.
• A kérdés, amelyre a mondat felel. I. Zsigmond október eleji levele Máriához (Acta Tomiciana VIII, 215) azt írja, hogy Czettriczet azért küldték arra a helyre, hogy kiderüljön, beszámolója hiteles-e vagy sem (lásd: Czettricz Ulrich, október eleje). Sárffy mondata ugyanerre a kérdésre ad választ. A levélről Brodarics másolatot küldött Szydłowieckinek (1526. november 14.), így a megerősítés a lengyel udvarhoz is eljutott.
• A levél átadója. A levél végén: De quibus omnibus ipse Czetricz praesentium exhibitor … latius explicabit (Mindezekről maga Czettricz, e levél átadója számol be részletesebben). Czettricz tehát maga vitte a levelet Brodaricshoz, és szóban is beszámolt. A levél kísérőlevélként is működött: egy harmadik személy írásban igazolta annak a szavait, aki a levelet átadta.
• Mit igazol Sárffy, és mit nem. Kasza Péter (2015, 406–407. o.) szerint a keresőcsapatban Czettriczen kívül nem volt senki, aki személyesen ismerte volna a királyt: főurak nem voltak a csapatban, Sárffy nem volt udvari ember, és lehet, hogy sosem találkozott Lajossal. Maga a levél is megjegyzi, hogy az ügy a magyar főurakra tartozott volna (Quamvis hoc tam arduum negotium proceribus regni Hungariae attingeret). A „legigazabb” ítélet ennek megfelelően azt állítja, hogy Czettricz kijelentései a helyszínen ellenőrizhető tényekkel egyeztek (hely, ló, fegyverzet, Trepka). A holttest személyazonosságát a levél Czettricz felismerésére építi (jegy a jobb lábon, a fogak), Sárffy ennek tanúja és rögzítője, de nem ő végezte az azonosítást.
• A címzett. Brodarics saját Historiájában Czettriczet a király mögött, a legszemélyesebb kíséretben említi (regi a tergo adhaerebant Czetricz, Maylath et Horvath stabuli regii magister; Pray idézi: Annales V, 113). A kancellár tehát név szerint ismerte, és a csata hadrendjében a királyhoz legközelebb állók között jegyezte fel.
• Sárffy helyzete. Paksy Balázs győri püspök hivatali ideje a Fraknói Intézet püspöklexikona szerint 1525. április 30-tól 1526. augusztus 29-ig tartott; a mohácsi csatában esett el. A Magyar Katolikus Lexikon szerint a püspöki széket 1535-ig nem töltötték be; az utód kinevezésének évét a források eltérően adják (Újlaki Ferenc: 1535, 1540, illetve 1550. június 2.). A püspökség javai és a győri vár a gyorikonyvtar.hu szerint 1530-tól Bakics Pál zálogbirtokában voltak (1526-ban Bakics még csak Héderváry Ferenc győri és szigetközi birtokait kapta királyi adományként). A levél keltekor (1526. október 19.) tehát a győri szék üres volt, és Sárffy, a püspök provisora, felettesét a csatában elvesztette. A megbízását saját levele szerint Mária királynétól kapta, a jelentést Brodaricsnak, a kancellárnak és szerémi püspöknek címezte. A „prefektus” címet Pray a levélszöveg előtti bevezetőjében használja (Franciscum Sarfium, Jaurinensem Praefectum, V, 120).
• Pray eljárása. Pray a levelet bizonyítékként közli: Quorum ne quis fidem a me desideret (hogy senki ne kérjen tőlem hitelt az elmondottakra). Sárffyról bevezetőjében azt írja, hogy a király iránt kiváló hűségű és állhatatosságú volt (insigni in Regem fide, constantiaque). A levél forrásául Sommersberg 394–395. oldalát jelöli meg (Annales V, 120–122).

Mit nem dönt el a mondat? A levél nem mondja meg, ki kételkedett Czettricz szavaiban, és mikor. A kétely létezését I. Zsigmond levele igazolja; a megbízás forrása (Mária királyné, illetve Brodarics szerepe a küldés megszervezésében) a Sárffy-levélen kívüli forrást kíván.

A keltezés és az expedíció menetrendje

A levél Győrben kelt (A győri várból), és már a visszautat is elbeszéli: a holttest Székesfehérvárra érkezését, a város bírája előtti felnyitást, majd azt, hogy Czettricz viszi a levelet Brodaricshoz. Sárffy tehát az egész utat megtette, mielőtt a levelet megírta. Ez a körülmény meghatározza, mikor indulhatott az expedíció, és legkésőbb mikor találhatták meg a holttestet.

Amit a levél maga mond. A királyné „a napokban” (his diebus) küldötte hozzá Czettricz Ulrikot azzal, hogy tizenkét lovast adjon mellé; Sárffy személyesen is elindult. A koporsót és a lepedőt Győrből vitték magukkal, tehát szekér is volt a menetben. Az úton „mindenhol nagy és kívánatos békében” utaztak. Czettricz Fehérvár előtt előrelovagolt, és bejelentette a testet a bírónak; a menet a város előtt találkozott a körmenettel, a holttestet a prépostsági házában, egy boltozott teremben helyezték el, a koporsót felnyitva megmutatták a bírónak, majd Horváth Mártonra bízták. A levél a bírót nem nevezi meg. Az 1526-os székesfehérvári bíró Kalamar (Kalmár) Lukács volt: a király 1526. május 3-i levele szerint ő a „mostani bíró”, a bírót pedig György-napkor, április 24-én választották (C. Tóth Norbert [szerk.]: II. Lajos király oklevelei és levelei 1521–1526, 1488. sz.). Az Örök Mohács jegyzete (191. o., 4. jegyzet) még csak annyit mond, hogy személye „egyelőre nem azonosítható”, és Kalmár Dénes (1520 körül) vagy Kalmár Lukács (1530) lehetett. A his diebus kifejezés nem pontos időmegjelölés: „nemrégiben, mostanában”, és Kasza szerint a megbízás átvételére vonatkozik, nem a megtalálásra (Kasza 2015, 400. o.).

Rögzített időpontok. (A hétköznapok a Julián-naptár szerintiek.)

Az útvonal. A Győr–Székesfehérvár–Mohács út végig a Duna jobb partján, a Dunántúlon vezetett, Duna-átkelésre nincs szükség. Glaser Lajos a középkori dunántúli úthálózatot oklevelek alapján rekonstruálta (Glaser 1929). A Buda–Eszék főút a Duna mentén Földvár, Paks, Fadd, Tolna és Szekszárd mezővárosokon, majd Szék, Szekcső és Csele érintésével érte el Mohácsot (140–141. o.); Fehérvártól Móron át Győrig az útvonalat „meglehetősen biztosnak” mondja, Fehérvár és a Duna között azonban útleírást nem ad, csak a Pázmán–Földvár irányt következteti ki (150. o.). Az alábbi települések az útirány alapján feltehetően érintettek; a középkori nyomvonal a mai útétól eltérhet.

Az úthosszak a mai közutak hosszából becsült értékek, nem légvonalbeli távolságok.

Számított menetrend. A számítás a levél tartalmából visszafelé halad. A távolságok becsültek (az útvonal szakaszait lásd fent): Győr–Székesfehérvár kb. 85 km, Székesfehérvár–Mohács kb. 190 km, vagyis Győrből a helyszínre kb. 280 km. A sebességek szintén általános becslések: lovasok kb. 50–70 km/nap, szekér koporsóval kb. 25–40 km/nap, váltott lovú futár kb. 140 km/nap. Ez utóbbit támasztja alá a másfél napos Mohács–Buda út, de koporsóval nem érhető el.

A számítás eredménye:

1. Az indulás legkésőbb okt. 8-án történhetett, még rendkívül gyors haladással is (kb. 11 nap az egész út). Valószínűbb tartomány: szept. 29. és okt. 5. között. Ez egyezik Kasza megállapításával, hogy az expedíció aligha indulhatott szeptember végénél, október elejénél korábban (Kasza 2015, 400. o.).
2. A holttestet legkésőbb okt. 12–13-án találták meg; a szokásos sebességgel inkább okt. 7–11. között.
3. Fehérvárra okt. 15–17. között érkeztek, Győrbe okt. 18–19-én.
4. Az október 16–18-i megtalálási dátumok nem egyeztethetők a levél tartalmával. Mohácstól Fehérvárig kb. 190 km, Fehérvártól Győrig kb. 85 km, ezt koporsóval nem lehet egy-két nap alatt megtenni. Pap és szerzőtársai maguk is jelzik, hogy a Partiba-féle okt. 18-i dátum egy nap alatt kivitelezhetetlen, ezért okt. 16–17-ét tartják valószínűbbnek, és az indulást okt. 11. utánra teszik (2020, 83. o.); a számított menetrend szerint ez is túl késői. Partiba dátuma csak akkor egyeztethető a menetrenddel, ha a Fehérvárra érkezés vagy a hír megérkezése körüli időre vonatkozik.
5. A holttest kora a megtalálásakor kb. 40–44 nap volt, nem 50. Ez közel áll ahhoz a hat-hét hétnyi időtartamhoz, amelyből Nemes István és Tolvaj Balázs az azonosítás lehetetlenségére következtetett (Kasza 2015, 399. o. ismertetése szerint). Sárffy szerint a holttest „romlatlan” volt; Szapolyai nov. 11-i levele szerint viszont „a már régóta oszladozó tetemét nem lehetett tovább a föld színén tartani” (Pap–Gyenizse–Kitanics–Szalai 2020, 83. o. fordításában; a levél kiadása: Nekünk mégis Mohács kell…, 199. o.). A két megfogalmazás közötti eltérést a szövegkritika nem dönti el.
6. Két külön mohácsi útra a menetrendben nincs hely. Botlik szerint Mária kétszer küldte Czettriczet Mohácsra: először szeptember végén vagy október elején, majd okt. 18-án. A levél a megbízást egyszeri, friss eseményként írja le, és a számított menetrend az okt. 3. és 19. közötti időt teljesen kitölti. Korábbi útra a levélben nincs utalás.
7. Farkas szerint a keresés a török sereg távozása (legkésőbb okt. 12.) előtt nem volt biztonságos (2015, 384. o.). A számított menetrend a helyszíni munkát okt. 7. és 12. közé teszi, vagyis az utolsó török csapatok kivonulásának idejére. A különbség néhány nap, ami a becslések bizonytalanságán belül van; a levél maga békés utazásról számol be.
8. Két velencei adat a hónap közepi kerethez. Andrea Partiba november 2-i levele szerint a király holttestét „15 napja”, tehát körülbelül október 18-án találták meg a vízben, és Székesfehérvárott eltemettették (et fatto sepelir ad Alba Regale; Sanudo, Diarii XLIII 223. hasáb; ez a „Partiba-féle okt. 18-i dátum”). Antonio Boemo kém október 27-én indult Budáról, és a koporsót addigra a székesfehérvári templom közepén, letétben látta (XLIII 228). Egyik adat sem említi Sárffyt. Boemo szerint Czettricz a királyt a vízben találta meg, a levett fegyverzet a teste mellett feküdt, sebet nem talált rajta; Sárffy szerint a holttestet friss sírból ásták ki, és az ajkon kis seb volt. A kém elbeszélése másodkézből való, a kettő nem egyeztethető. Lásd: Sanudo-oldal; a kém személyéről és megbízásáról: Ki volt Boemo?

A westminsteri levél (1526. október 23.) és a megtalálás időpontja

Wolsey bíboros 1526. október 23-i levele VIII. Henriknek megemlíti a király holttestének megtalálását; a nyomtatott szövegben a kulcsmondat két helyen hiányos. A levél szövegét, a szkenneket, a Brewer-regesztát, az olvasatokat és az időrendet külön oldal közli: Wolsey levele VIII. Henriknek. A szakasz részei:

• Az 1830-as nyomtatott szöveg
• Brewer regesztája (1875)
• Mit lehet ebből kiolvasni, és mit nem
• Időrend: mit tudhatott Wolsey
• Mi hiányzik

A megtalálás képi hagyománya: Sagredo–Rycaut (1694)

Papp Júlia szerint a holttest megtalálásának legkorábbi ismert képi ábrázolása Giovanni Sagredo művének német kiadásában jelent meg: Paul Rycaut – Giovanni Sagredo, Die Neu-eröffnete Ottomannische Pforte, Augsburg 1694, III. könyv, 121. o. (J. A. Thelott rajza; Papp 2022, 353–355.). A metszet erdős, mocsaras tájon több férfit mutat, akik rudakkal és deszkákkal egy testet emelnek ki a vízből; a bal oldalon lovasok és gyalogosok, a háttérben egy kocsin ládaszerű tárgy látszik.

A metszet alatti szöveg a megtalálást így írja le (saját fordítás): a király holttestét „csak két hónappal később, miután a törökök már elvonultak a mezőről, találták meg a fent említett mocsárban, teljes páncélzatában”; a királlyal csak egyetlen szolgája, „Cetricius” volt, aki nem tudta kihúzni a mocsárból, de később megmutatta a helyet, ahol maradt; a testet Székesfehérvárra vitték a temetésre (Der Leichnam deß Königs war erst zwey Monat hernach, als die Türcken schon aus dem Feld waren, in obengemeldtem Morast mit seiner gantzen Rüstung bekleydet gefunden). A lap szélén a „Deß Königs Leichnam ward im Morast gefunden” margójegyzet áll.

Ez a kép és szöveg nem a Sárffy-levélen alapul. A levél egy friss sírról ír, amelyből a testet kiásták, majd gyékényen megmosták és lepedőbe csavarták, a király fegyverzetét pedig a ló tetemének közelében találták meg; páncélba öltözött holttestet nem említ. A levelet Sommersberg 1730-ban, Pray 1770-ben nyomtatta ki, vagyis a metszet 1694-es megjelenésekor nyomtatásban még nem volt hozzáférhető. Papp Júlia szerint a rajz Paolo Giovio leírására megy vissza: Giovio szerint Lajos épen maradt holttestét fegyverhordozója, Czettricz útmutatásával találták meg, és a mohácsi mocsárból vitték Székesfehérvárra (Örök Mohács, 385–387. o.). Sagredo 1673-as olasz kiadása (254–255. o.) a temetés helyét tévesen Gyulafehérvárként adja meg; a német fordító ezt Székesfehérvárra javította (Papp 2022, 353–355.). A metszet így a Giovio-hagyomány késői képi változata, és a Sárffy-levél szövegtanúi közé nem tartozik.

A szöveghagyomány ábrája

Az ábra a fenti összevetés eredményét foglalja össze: a varsói másolat (V) és kiadása (T) a Brodaricshoz jutott példányt képviseli, javított szöveggel; a lipcsei kézirat (L) és a családtörténet közlése (H) a Holstein-krónikán keresztül, Sommersberg (S) pedig tőlük függetlenül megy vissza egy közös, elveszett sziléziai példányra, Pray (P) pedig Sommersberget veszi át. A magyar szakirodalom Prayn keresztül ezt a sziléziai szöveget ismerte.

Egy további tanú: a Czettricz-családtörténet (H). Hugo von Czettritz und Neuhaus Geschichte des Geschlechts von Czettritz und Neuhaus című művének regesztakötete (Görlitz, 1911, H 79) Holstein krónikájának XIX. fejezetéből a teljes latin levelet közli, Holstein bevezetőjével együtt. Szövege minden jellemző helyen a lipcsei kézirattal egyezik: sub eis, sub eadem porta, aciei acus, duxeram, sepulchro, Martino Horwatt. Az aláírást teljes alakban adja: Humillimus Servitor et Capellanus Franciscus Sarify (Sorffy), Provisor Jaurinensis, alatta Hoc Broderico Cancellario scriptum erat. Nem független ág, mert ugyanarra a Holstein-krónikára megy vissza, mint L. Értéke abban áll, hogy nyomtatott formában megerősíti a lipcsei kézirat olvashatatlan helyeit, mindenekelőtt a Capellanus olvasatot. A stemmában L mellé, a Holstein-krónika alá tartozik.

Következtetések

A Sárffy-levél legjobb szövege nem a varsói másolat önmagában, hanem a varsói első leírás és a sziléziai ág együttes tanúsága. A kettő ott egyezik, ahol a varsói másoló még nem javított.

1. Két szöveghagyomány. A varsói másolat (V) és az Acta Tomiciana (T) Brodarics környezetéből, a lengyel udvar számára készült, javított és rövidített szöveget ad. A sziléziai ág (L, S, P) Czettricz családjánál őrzött példányra megy vissza, és a teljesebb, javítatlan szöveget adja.
2. A Pray-féle szöveg nem 240 évvel későbbi torzítás. Pray egy 1526-ig visszavezethető sziléziai szöveget nyomtatott ki Sommersbergből. Ahol a varsói másolattól eltér, ott többnyire a varsói másoló első, áthúzott olvasatával egyezik.
3. Az ajkon levő kis seb eredeti. Az „aranypénz nagyságú seb” a varsói másoló olvasási hibájának következménye.
4. A szerző Sárffy Ferenc győri udvarbíró. Ezt két független sziléziai tanú, a lipcsei aláírás és Sommersberg bevezetője igazolja.
5. A keltezés 1526. október 19. (feria VI. post Lucae).
6. A sír egy átkelőhely (rév) alatt volt, nem kikötőnél.
7. Az expedíció menetrendje: a levél Győrben kelt, és a fehérvári megérkezést is leírja, ezért az indulás legkésőbb okt. 8-ig, a megtalálás legkésőbb okt. 12–13-ig történhetett. A holttest a megtalálásakor kb. 40–44 napos volt.
8. A hitelesítő mondat. A „legigazabb” ítélet Czettricz addigi beszámolójára vonatkozik, a levél átadója maga Czettricz volt; a szakirodalom szerint Sárffy nem ismerte személyesen a királyt. A győri püspöki szék a levél keltekor üres volt.
9. Sok test, egy sír. A levél szerint egyetlen friss sírt találtak a sok holttest között; az okot a források nem mondják ki, a gyűrű és a fegyverzet megmaradása a kifosztás ellen szól (lásd fent).

A vitáról. A Kasza Péter és Botlik Richárd közötti vita abból indult ki, hogy a varsói kézirat az egyetlen korabeli tanú, a Pray-féle szöveg pedig ismeretlen, késői eredetű. A lipcsei kézirat és Sommersberg bevezetője ezt a kiindulópontot megváltoztatja. Kaszának igaza van abban, hogy a levél 1526 októberében létezett, és abban is, hogy a varsói másoló bizonytalanul kezelte a sebről szóló mondatot. Tévedett viszont, amikor a javított olvasatot (aranypénz) tekintette végleges szövegnek. Botlik jogosan kifogásolta a 2012-es kiadás szövegkeveredését, de a szerzőség és a Pray-szöveg eredete tekintetében a sziléziai tanúk az álláspontját nem támasztják alá. Botlik saját jegyzetében (Orovicz Viktor nyomán) már lehetségesnek tartja, hogy Czettricz lemásoltatta a jelentést, és a cseh kamarás unokaöccsének lelkésze megőrizte az iratot. A lipcsei szöveg ezt igazolja, és azt is megmutatja, hogy ez volt a teljesebb szöveg.

Mit nem dönt el ez a vizsgálat? A levél tartalma – a hely megmutatása, a ló teteme, Trepka holtteste, a friss sír, a jegyek a lábon és a fogakon – minden tanúban azonos. A szövegkritika nem válaszol arra, hogy a megtalált holttest valóban II. Lajosé volt-e, és arra sem, hol állt pontosan a sír. Ezek a kérdések a levél hitelességén túl más forrásokon és a terepen dőlnek el.

További kutatási lehetőségek:

• Sárffy levelének létezik egy Rómába küldött másolata, amit még nem vetettek össze egyetlen más példánnyal sem.
• A Collectio Prayana (ELTE EK, Tom. XX, fol. 21) és a Czartoryski-könyvtár (Teka Naruszewicza 39, fol. 117–120) másolatainak besorolása.
• Sommersberg forrásának azonosítása: melyik sziléziai évkönyvből közli a levelet, és annak szövege honnan származik.
• A bunzlaui „eredeti” sorsának felkutatása a Czettricz család iratai között (Wrocław, Archiwum Państwowe).

Függelék: a lipcsei szöveg magyar fordítása

Magyar fordítás (saját; az eredeti latin szöveg az irányadó). A lipcsei kézirat (Ms 0107, fol. 52v–54v) alapján. Szögletes zárójelben a más tanúk alapján javított vagy bizonytalan helyek.

Legalázatosabb szolgálataim ajánlása után. Főtisztelendő Uram, legkegyelmesebb Uram!

A napokban a felséges királyné őfelsége elküldte hozzám Zettritz Ulrikot néhány más hű szolgájával és levéllel, és megparancsolta, hogy Zettritznek, aki a királyi felség, boldog emlékezetű legkegyelmesebb urunk holttestének felkutatására indult, tizenkét lovasomat adjam, és vele arra a helyre küldjem. Bár ez a nagy fontosságú ügy Magyarország főurait illette, én hűségem követelménye szerint nem akartam őfelségének csupán házam népe és szolgáim révén szolgálni, hanem személyesen indultam el ugyanazzal Zettritzcel, hogy ezt elvégezzük.

Tudja meg főtisztelendő uraságod, hogy mindaz, amit az említett Zettritz mondott és jelentett, a legigazabb volt. Mert amikor a helyhez közeledtünk, de még nem értünk oda, Zettritz már messziről az ujjával mutatta meg nekem a helyet. Sietve odamentünk, és egy döglött lovat találtunk a sárban és a mocsarakban. Zettritz, abban a hitben, hogy a királyi felség teste is ott van, nem törődve a mocsarakkal, belevetette magát a sárba, alattuk [a ló alatt] kereste a királyi testet a többi kísérővel együtt, de nem találta; őfelsége fegyverzetét azonban ugyanott megtalálta. Kissé továbbhaladva egy élettelen testet láttunk, amelyet megfordítva felismertük: Trepkának, őfelsége udvarmesterének teste volt. Sok emberi testet sokáig forgatva, a királyi testet nem találtuk köztük. Nem messze egy [rév] alatt friss sírt láttunk, és mintegy isteni sugallatra felismertük, hogy a királyi felség eltemetett teste. Mindannyian odafutottunk; mindenki mást megelőzve Zettritz a körmével kezdte kaparni a földet, mi is hasonlóképpen. Először a lábak felől nyitva meg a sírt, Zettritz megragadta az eltemetett jobb lábát, két kalapnyi vízzel gondosan megmosta, és megtalálta a jegyet, amely a királyi felség jobb lábán volt, és nagy hangon felkiáltott: „Ez a királyi felségnek, az én mindig legkegyelmesebb uramnak legbizonyosabb teste!”, és térdre borulva, könnyek közt megcsókolta. A felismerés után kiástuk a testet; először a fejét és az arcát mostuk meg: igen világosan megmutatta, hogy ő az, azokról a jegyekről, amelyeket a királyi felség a fogain viselt.

Egy gyékényt hoztunk magunkkal, ezt szétterítettük, ráfektettük őfelsége testét, és tiszta vízzel a legtisztábbra mostuk. Hízelgés ne essék, és főtisztelendő uraságod kegyeskedjék elhinni: soha nem láttam emberi holttestet ilyen romlatlannak, ennyire nem visszataszítónak és ennyire kevéssé ijesztőnek. Őfelsége testének egyetlen része sem volt romlott vagy undorító, és a legkisebb seb sem volt rajta, még egy tűhegynyi sem, kivéve egy egészen kicsit az ajkán. Mindezt a legnagyobb tisztelettel elvégezve, a királyi testet egy tiszta lepedőbe csavartuk, amelyet én erre a célra hoztam Győrből, és a koporsóba tettük, amelyet szintén Győrből hoztunk, és a mindenható Isten segítségével mindenhol nagy és kívánatos békében utaztunk. Amikor Székesfehérvár elé értünk, Zettritz előrelovagolt, és mindezt a város bírájának és mindenki másnak bejelentette. Azok, ahogy illett, az egész papsággal és néppel nagy körmenetben kivonultak a városból, és a királyi temetési menet elé jöttek. Végül őfelsége testét bevittük a városba, és a fehérvári prépostság házában egy boltozott teremben nagy tisztességgel elhelyeztük, és a koporsót felnyitva megmutattuk a királyi testet a város bírájának. Ő is felismerte urát. Azután bezártuk, és Horváth Mártonra bíztuk őrzésre. Mindezekről maga Zettritz, e levél átadója, részletesebben be fog számolni főtisztelendő uraságodnak.

Bizony szerettem volna, ha a szent királynéi felségnek, legkegyelmesebb úrnőmnek sokkal szerencsésebb ügyekben szolgálhattam volna; de mivel a szerencsében nem lehetett, a balsorsban is készen állok őfelsége és főtisztelendő uraságod minden parancsára, ahogy kötelességem. Végül főtisztelendő uraságodat a mindenható Úr tartsa meg örökké a legnagyobb boldogságban, akinek egész szívemből ajánlom szolgálataimat. A győri várból, Lukács evangélista ünnepe utáni [pénteken].

Legalázatosabb szolgája és [káplánja?], Sárffy Ferenc győri udvarbíró.

A másoló megjegyzése: Ezt Brodarics kancellárnak írták.

Források és irodalom

Kéziratok

• Leipzig, Universitätsbibliothek, Ms 0107 – Holstein-féle Bunzlaui krónika 18. századi másolata, fol. 51r–54v. Digitalizált változat: digital.ub.uni-leipzig.de/object/viewid/0000055684
• Warszawa, Biblioteka Narodowa, Teki Górskiego T. 6, fol. 237r–v – a Tomicki-gyűjtemény másolata (V).
• Budapest, ELTE Egyetemi Könyvtár, Hevenesi–Kaprinai–Pray-gyűjtemény, Pray-gyűjtemény 20. kötet, 209–210. lap (a digitális kötet 207–208. képkockája) – a levél 1740-es másolata, Sommersberg 394–395. oldala alapján („Tom. I. Scriptor. rer. Siles. J. de Sommersberg pag. 394 et 95”); önálló szövegértéke nincs. hdl.handle.net/10831/25744
• MNL OL, Diplomatikai Levéltár (DL) – a Sarffew-i Sarffy család: DL 101279 (1500. szept. 26.), DL 101377 (1506. márc. 5., átirat: 1506. jan. 17.), DL 47346 (1520. ápr. 1.), DL 47482 (1522. dec. 17.), DL 70120 (1526. júl. 3.). Hungaricana Archívum, Oklevelek.

Forráskiadások

• Acta Tomiciana VIII. Poznań, 1860, 227–228. (T)
• Závodszky Levente: A Héderváry-család oklevéltára. 2. kötet. Budapest, 1922, 3–4. (6. sz., 1528. március 6.) és 14. (16. sz., 1529. április 1.). mek.oszk.hu/09100/09189
• Friedrich Wilhelm von Sommersberg: Silesiacarum rerum scriptores II. Leipzig, 1730, 394–395. (S)
• Georgius Pray: Annales regum Hungariae Pars V. Vindobonae, 1770, 113 (a csatarend), 120–122. (P)
• Joachim Cureus: Gentis Silesiae annales. Wittenberg, 1571. (Holstein német elbeszélésének forrása)
• Hugo von Czettritz und Neuhaus: Geschichte des Geschlechts von Czettritz und Neuhaus. I–II. Görlitz, 1907–1911. II. kötet, H 78–79 (Holstein krónikája és a Sárffy-levél). Biblioteka Cyfrowa UWr
• Kasza Péter (szerk.): Stephanus Brodericus: Epistulae. Budapest, 2012, 160–162.
• Bartoniek Emma: II. Lajos holttestének megtalálása. In: Mohácsi emlékkönyv 1526. Budapest, 1926.
• Mohács emlékezete / Örök Mohács: szövegek és értelmezések. Budapest, 2020, 190–191.
• I Diarii di Marino Sanuto XLIII. Venezia, 1895, 223. és 225–228. hasáb (Partiba, Boemo). Lásd: Marino Sanudo naplói és II. Lajos halála.

Szakirodalom

• Bedy Vince: A győri székeskáptalan története. Győregyházmegye múltjából III. Győr, 1938 (Sárffy Ferenc: 17. és 340–341. o.; a 16. századi kanonokok névsora: 335–397. o.).
• Papp Júlia: A mohácsi csata és II. Lajos a 16–19. századi képzőművészetben. MTA doktori értekezés. Budapest, 2022 (a holttest megtalálásának képi hagyományáról: 352–361. o.).
• Prokopp Gyula: II. Lajos király pecsétgyűrűje. Vigilia 32 (1967) 8, 527–530.
• Farkas Gábor Farkas: II. Lajos rejtélyes halála II. Magyar Könyvszemle 117 (2001) 1, 33–66.
• Szebelédi Zsolt: Rejtélyes holttest a Csele-patak közelében. A Sárffy-jelentés értelmezésének nehézségei filológus szemmel. Magyar Könyvszemle 131 (2015) 4, 413–424.
• Botlik Richárd – Nemes István – Tolvaj Balázs: Kétségeink II. (Jagelló) Lajos cseh- és magyar király (1506–1526) holttestének azonosításával kapcsolatban. Orvostörténeti Közlemények 62 (2016) 234–237. sz., 5–21. (a gyűrűről és a jobbágyokról: 18–21. o.).
• Botlik Richárd: II. Lajos halála és sírja. Századok 2002; további tanulmányai (2017, 2022), valamint Eltitkolt Mohács (1526); mohacsicsata.hupont.hu.
• Farkas Gábor Farkas – Szebelédi Zsolt – Varga Szabolcs: Válasz Botlik Richárdnak. Újkor.hu.
• Püspöklexikon (Institutum Fraknói, 2023): Paksi Balázs, győri püspök, 1525. IV. 30.–1526. VIII. 29. institutumfraknoi.hu; Catholic-Hierarchy: Paksy; Catholic-Hierarchy: Ujlaky.
• Magyar Katolikus Lexikon: győri püspökség; Győri Egyházi Lexikon: Bakics Pál.
• Kasza Péter: Holttest a patakban. II. Lajos halálának és megtalálásának forrásai. Magyar Könyvszemle 2015/4, 397–412 (a menetrendnél: 399–400. o.).
• Farkas Gábor Farkas: Új kérdések II. Lajos rejtélyes halálával és temetésével kapcsolatban. Magyar Könyvszemle 2015/4, 382. o.-tól (a menetrendnél: 384. o.).
• Glaser Lajos: Dunántúl középkori úthálózata. Századok 63 (1929) 139–166. és 257–283. (az útvonalnál: 140–141. és 150. o.).
• Pap Norbert – Gyenizse Péter – Kitanics Máté – Szalai Gábor: II. Lajos halálának helye. Történelmi Szemle 2020/1, 73–109. (a menetrendnél: 80. és 83. o.).
• Botlik Richárd: Egy könyv ürügyén – II. Lajos király halálának körülményeiről. Gondolatok a Sárffy-jelentés margójára (oldalszám nélküli szöveg).
• Orovicz Viktor: II. Lajos király halálának rekonstrukciója egy 2023-ban előkerült 16. századi forrás alapján. (Dolgozat, 29 oldal, kelt: 2023. március 27.)
• B. Szabó János: A mohácsi csata. Budapest, 2006 (a Csele-torkolat és az alsó malom kérdéséhez).
• Botlik Richárd: Gondolatok II. Lajos király meggyilkolásáról és megtalálásáról. 2026. október 23. (21 oldal).
• Botlik Richárd: a „Sárffy-jelentés” elemzése és fordítása (Facebook-bejegyzés a II. Lajos megtalálásáról szóló háromrészes sorozat második részeként, 2026. október 19.; a hozzászólásokkal; jelölése: Botlik FB).
• Nekünk mégis Mohács kell… A mohácsi csata és emlékezete. Budapest, 2016: Kasza Péter, 69–83. o.; Szebelédi Zsolt, 85–96. o.; Magyar Lóránt Gergely, 97–108. o.; Bárány Attila, 51–52. o.; forrásválogatás, 193–200. o.
• Örök Mohács. Szövegek és értelmezések. Budapest, 2020.
• Rycaut, Paul – Sagredo, Giovanni: Die Neu-eröffnete Ottomannische Pforte, Bd. 1. Augsburg, 1694, III. könyv, 121. o. (Universitätsbibliothek Heidelberg, rycaut1694bd1/0299).
• State Papers published under the authority of His Majesty’s Commission: King Henry the Eighth, I. kötet. London, 1830, 184–185. o. (HathiTrust).
• Letters and Papers, Foreign and Domestic, of the Reign of Henry VIII, IV. kötet. Szerk. J. S. Brewer. London, 1875, 1145. o., 2583. sz. (British History Online).